Hírek            Felhívás!        Iskolánkról         Videóink         Galéria          Sportélet        Német N.O.     Újságcikkek       Naptárunk            Étlap          Ebédbefizetés      Kapcsolat

 

2014 November

Területi szépkiejtési verseny

 2014. november 13-án 6 alsó tagozatos tanulónk vett részt a Nagytarcsai Blaskovits Oszkár Általános Iskolában megrendezett Területi szépkiejtési versenyen. A gyerekeknek a megmérettetésre egy magukkal hozott prózával kellett készülni és ott még kaptak egy ismeretlen szöveget. A 3. és 4. évfolyamon összesen 21-en indultak. A verseny két részből állt. Az első fordulóban a tanulók a begyakorolt szöveget olvasták fel a háromtagú zsűrinek. A második fordulóban az ott kapott szöveg felolvasásakor a tanítók is bent lehettek a teremben. Az értékelésnél fontos szempont volt a szövegértés, a hangvétel, a hangképzés, a hangsúlyozás, a szünettartás és a természetes beszéd. A versenyen sok jó olvasó vett részt, méltó ellenfelei voltak egymásnak. 
A nyolc díjból ötöt a mi iskolánk nyert meg. Név szerint:
 
3. évfolyam:                                                       4. évfolyam:
2. helyezett: Kupcsik Anna 3.c                        2. helyezett: Fazekas Réka 4.b
3. helyezett: Gáspári László 3.b                      3. helyezett: Bölönyi Alexandra 4.c
                                                                        Különdíjban részesült: Buzás Ramóna 4.a
 
Gratulálunk! Nagyon büszkék vagyunk rátok!
 
 Fazekasné Rácz Gabriella      
 
 
(A fényképen balról jobbra: Hadi Maja, Kupcsik Anna, Fazekas Réka, Bölönyi Alexandra, Buzás Ramóna, Gáspári László)
 

Szent Márton napja

 Szent Márton legendája a IV. századba nyúlik vissza. Márton 317-ben születet t az akkori Savariában, a mai Szombathelyen, majd a római császár katonája lett. Ám egy nagyon hideg téli estén Amiens kapujában egy koldusnak elajándékozta kabátja felét. Aznap éjjel álmában megjelent neki Jézus, a koldus alakjában. Ezek után felhagyott a katonasággal és megkeresztelkedett. Márton sok jót cselekedett és ezért püspökké akarták avatni, amivel ő nem értett egyet, hiszen méltatlannak érezte magát erre a címre. Mikor érte jöttek, hogy felszenteljék, elbújt egy libaólba, a libák viszont a gágogásukkal elárulták őt.

Ezek után 371-ben püspökké avatták, és Tours püspöke lett.
 

November 11-ét, Márton napját lámpás felvonulással ünnepelték meg a német nemzetiségi oktatásban részesülő gyerekek. A Forrás Művelődési Házban egy kis műsort adtak a diákok és énekelték a legismertebb dalokat.

A Német Önkormányzat vendégül látta az iskolánk németül tanuló diákjait, az igazgatót és a tanárokat. A házigazdák forró teát, zsíros kenyeret és süteményeket kínáltak.

Ezután a lámpásokkal világítva a templom körül sétáltunk. Lencse Balázs kántor úr elmesélte Szent Márton legendáját és megszólaltatta az orgonát is. Mindenki nagy érdeklődéssel hallgatta szavait és a különleges hangszert.

Ezen a napon a gyerekekkel együtt emlékeztünk meg Szent Márton püspökről és cselekedeteiről.

 Köszönjük mindenkinek a segítségét és a támogatását.

 

német nemzetiségi tanítók     


Mesélő Muzsika

 Iskolánkban november 4-én ismét a Mesélő Muzsika koncertsorozat egyik előadását nézhették meg a gyerekek.  Telemann: Az iskolamester című művét a Gödöllői Szimfonikus Zenekar vonós együttese adta elő, közreműködött a Péceli Gyermek-és Ifjúsági Kórus, szólót énekelt Tarnai Dávid.

Vezényelt és a műsort ismertette Horváth Gábor a zenekar vezető karmestere.

Az előadáson iskolánk minden tanulója részt vett és a gyerekek igen figyelmesen hallgatták végig a darabot. Külön érdekesség volt, hogy egy gyerekkórus is szerepelt, sajnos a darabból adódóan elég keveset, pedig még igazán hallgattuk volna őket, olyan ügyesek voltak! A darabban egy meglepetésvendég is megjelent, a szamár (egy kisfiú szamárnak öltözve), hiszen a darab végén ez hangzik el: „Nagy szamár az, aki a zenét nem szereti!” Ezen a közönség igazán jót derült, és igen jó hangulatban, élményekkel és sok-sok új ismerettel hagyták el tanulóink a tornatermet, ami 1 órára ismét koncertteremmé változott! Köszönjük az élményt, kíváncsian várjuk a következő előadást!

 Botrágyiné Virágh Orsolya fuvolatanár